Az Enterprise Hungary az Innotrade program, a CBC Hungary, a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő és a kínai Invest Shenzhen-nel együttműködésben, 2017. november 20-án rendezte meg a Startup Campus Shenzhen elnevezésű eseményt, melyen 3 magyar startup vállalkozás is bemutatkozott a nemzetközi befektetők, illetve szakmai zsűri előtt.
A rendezvény nyitó beszédét Andrew Huya, a Shenzhen International Investment & Promotion Association vezető-helyettese tartotta. Beszédében hangsúlyozta a kínai piaci elképesztő méretű növekedését. Őt követte Shan Lou a LeaugerX befektetőcsoport egyik alapítója, valamint Siklós Lili pekingi TéT attasé, szakdiplomata.
A kiutazó startupok betekintést nyertek a kínai, illetve a shenzhen-i startup innovációs ökoszisztéma lehetőségeibe, valamint megismerték azokat a régió kiemelkedő fókuszait, melyek az állandó innovációs potenciált biztosítják akár a kínai, akár a külföldi startupoknak.
„Az ázsiai régió legnagyobb technológiai eseményének, a China HighTech Fairn-nek a hivatalos programjaként szerveztük meg Startup Campus Shenzhen esemenyt. Az úgynevezett Greater Bay Area a világ legdinamikusabban fejlődő technológiai területe, mely Hong Kong, Shenzen, Guangzhou, Makao, városokat foglalja magába. Ezzel a rendezvénnyel a kétoldalú kapcsolatok megerősítése volt a célunk.” –mondta el Kovács Zsolt, az Enterprise Hungary ügyvezetője.
Az eseményen három olyan magyar startup vállalkozással ismerkedett meg a közönség, illetve a zsűri, akik a kínai piacra lépés lehetőségét keresik; köztük a patológusok munkáját megkönnyítő applikáció, a Vitrolink, a személybiztonsági alkalmazások piacát forradalmasító SoleCall, valamint a Gremon Systems, mely az üvegházak üzem-irányítási, üzemvezetői feladatainak ellátásában nyújt segítséget.
A csapatokat szakmai zsűri értékelte, többek között Romain Aubert, a Shenzhen French Tech Hub vezetője, vagy például Siqi Jiang, a világ egyik vezető tech akcelerátor (Rocket Space ) shenzhen-i programjának vezetője. A startupok mellett bemutatásra került a Startup Campus Budapest kezdeményezés, illetve a Hiventures tőkeprogramjai is.
A magyar vállalkozások a bemutatkozáson kívül részt vehetettek Kína egyik legnagyobb startup eseményén, a HI-TECH Fair-en. Az ázsiai út alkalmával a kínai konzulátusra is ellátogattak, ezen felül meghívást kaptak a hongkong-i Metta coworking irodába, és találkozhattak a Nest egyik vezetőjével, a magyar származású Tony Verb-bel. A hongkong-i találkozók fényt vetettek a Great Bay Area valódi piaci potenciáljára, valamint a magyar és a kínai induló ökoszisztémák közötti hidak építésére.
Comments