2018. október 28. – november 2. között 50. alkalommal rendezték meg az Amerikai-Magyar Orvosok Szövetségének (HMAA) konferenciáját a floridai Sarasota-ban, melynek keretében magyar orvostechnológiai innovációk is bemutatkoztak a Startup Campus, a Rocket Shepherd és a Magyar Nemzeti Kereskedőház közreműködésével.
A konferencia tudományos programja széles körű biomedikai és sebészeti témákra terjedt ki: az általános orvosokat, szakembereket és kutatókat megszólítva, akiknek célja, hogy mélyebben megértsék a klinikai orvostudomány alapjait és annak alkalmazását.
Az ünnepi konferenciát, melynek keretében öt orvostechnológiai startup vállalkozás is bemutatkozott, Áder János köztársasági elnök nyitotta meg.
„Azzal céllal vettünk részt a konferencián, hogy erősítsük az Egyesült Államokban praktizáló, kutató orvosok és a hazai orvostechnológiai startup vállalkozások közötti együttműködést. A közös gyökerek mellett a tudományos, szakmai, valamint üzleti területen is valós kapcsolódási pontokat azonosítottunk a cégek és a diaszpóra között, melynek eredményként a közeljövőben konkrét együttműködések fognak elindulni.”
A Startup Campus nemzetközi programján keresztül nemcsak az Egyesült Államokban, hanem globálisan is ösztönözni szeretné a magyar diaszpóra és a hazai startup vállalkozások közötti kapcsolatfelvételt, partnerséget.” – mondta el Kovács Zsolt, a Startup Campus működtető Enterprise Hungary ügyvezetője.
A rendezvényen a startup szekciót Szabó László washingotni nagykövet nyitotta meg, melyet követően bemutatkozott az orvosok, orvostanhallgatók és kutatók munkáját applikációval segítő InSimu, a NowTechnologies Gyroset elnevezésű intelligens eszköze, ami a mozgáskorlátozottaknak fejmozdulatokkal segít a kommunikációban és a mozgásban egyaránt, a Dermus Vision csapata, akiknek megoldásai segítik a bőrrák korai észlelését és kezelési tervezését, valamint a Sigma Drugs, akiknek célja az elsősorban a vesét érintő fibrotiás betegségek kezelésére szolgáló új gyógyszeripari megoldások fejlesztése. Az eseményen a magyar kötődésű Biotia, az AI alapú, kórházi fertőzésmegelőzést fejlesztő csapat is részt vett.
A HMAA, a Startup Campus és a Rocket Shepherd a jövőben szorosabb együttműködésre törekszik a hazai orvostechnológiai innovációk és az Egyesült Államokban kutató dolgozó orvosok, kutatók összekötése érdekében. Ennek a munkáját segíti 2019 januárjától a Rocket Shepherd online startup platform, amely a hazai és regionális szereplők felfedezhetőségét támogatja.

Comments