• Startup Campus

V4-es startupok kapnak exportfejlesztési lehetőséget

Elindult a V4 Global – Export Readiness Programme elnevezésű képzési sorozat, melynek fő célja a kelet-közép európai régió egészségügyi startupjainak nemzetközi piacon való megismertetése és exporttevékenységének fejlesztése. Az üzletfejlesztési program július 16-ig várja azoknak az innovatív vállalkozásoknak a jelentkezését, amelyek az élettudományok, egészségügy, digitális egészség vagy biotechnológia területén alkottak újat.

A kezdeményezés a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával és a Civitta Slovakia, a DEX Innovációs Központ, a Startup Hub Poland, valamint a Startup Campus Inkubator szoros együttműködésével jött létre. A program célja, hogy segítse a visegrádi országok egészségügyi vállalkozásait exporttevékenységük fejlesztésében, valamint a külpiacra jutáshoz szükséges ismeretekkel és kapcsolati tőkével lássa el őket. Az exportfejlesztési program keretében nyolc kiválasztott startup vehet részt egy nyolc részből álló online konzultáció-sorozaton, ahol többek közt külpiacra lépési stratégiákról, versenytárselemzésről, forráselosztásról, befektetéskezelésről és márkaépítésről is tanulhatnak majd. A részt vevő csapatoknak lehetősége lesz továbbá egy bemutató nap keretében, befektetők és potenciális ügyfelek előtt prezentálni projektjeiket.


A nyolc alkalmas képzésre olyan korai fázisban lévő startupok jelentkezhetnek, akik az élettudományok, egészségügy, digitális egészség vagy biotechnológia területén alkottak újat, valamint Magyarország, Lengyelország, Szlovákia vagy Csehország térségében tevékenykednek. A program végére egy átfogó nemzetközi stratégiával, prezentálható termékkel és partneri kapcsolatokkal gazdagodhatnak a vállalkozások.


A bekerült csapatok fejlesztésén kívül a szervezők tizenhárom webinárium segítségével kívánnak eljutni az induló vállalkozások és a kkv-k szélesebb köréhez. A foglalkozások egy 360 fokos képet nyújtanak a visegrádi országokról és a nemzetközi egészségügyi innovációs rendszerről olyan vállalkozók számára, akik szeretnének a kelet-közép európai régióban piacra lépni.


A projektet a cseh, a magyar, a lengyel és a szlovák kormány társfinanszírozza a Nemzetközi Visegrádi Alap Visegrádi támogatásai révén. Az alap küldetése a fenntartható regionális együttműködés kezdeményezéseinek előmozdítása Közép-Európában. A jelentkezésre július 16-ig van lehetőség az alábbi oldalon: https://www.startupcampus.hu/v4erp.