top of page
  • Szerző képeStartup Campus

4 részes videósorozat a szellemi tulajdonról – szakértői és startupos szemmel

Minden kreatív ötlet megvalósításához és startup indításához fontos tudni, mit lehet védjeggyel, szabadalommal, vagy dizájn-oltalommal védeni. A szellemi tulajdonról (IP) szóló videósorozatunkat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával közreműködve elsősorban azért készítettük, hogy ösztönözzük a saját startup indítása iránt érdeklődőket vagy a már abba belevágókat, hogy ne hagyják figyelmen kívül az IP fontosságát. A videósorozatban beszél az SZTNH elnöke, a Hivatal innovációtámogatási főosztályvezetője, valamint a Respray alapítói és a HBH alapító-formatervezője.

A “Startupok és a szellemi tulajdon” című videósorozat első részeiben a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala szakemberei beszélnek az IP-ről. Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke az első részben a szellemi tulajdonjog innovációhoz való szükségességét fogalmazza meg, továbbá részletezi, miben érdemes a hazai startupoknak külföldi példákból tanulniuk, ha IP-ről van szó.


Az SZTNH innovációtámogatási főosztályvezetője, dr. Legaza Dénes – aki már több inkubációnkban tartott előadást a szellemi tulajdonról – a második videóban elárulja, mire érdemes egy startupnak figyelnie a témában.


A szakmai betekintőt követően két startup, a Respray és a HardBodyHang (HBH) által személyesebb, gyakorlatiasabb rálátást kaphattok a szellemi tulajdonról. Zámbó Gergely és Réti Andor, az újratölthető aeroszolos palackokat fejlesztő Respray alapítói a saját IP-stratégiájukról és annak fontosságáról beszélnek.


A HBH 2020-ban elnyerte a Magyar Formatervezési Díjat moduláris mászófalukkal, a ZigZaggal, a szellemi tulajdont pedig mint versenyelőnyt kezelik. Erdélyi Tamás, a HBH formatervezője és egyik alapítója elmondja, miért védetik le az új termékeiket a kiállítások előtt, és mit tanácsol az IP-vel ismerkedő startupoknak.



bottom of page