top of page
Szerző képeStartup Campus

A régió legjobb egyetemi ötletei versenyeztek!

2018. április 28-29-én került sor a Startup Campus University – Innovative Idea Battle 2 napos eseményére, melyen a régió egyetemi innovációi versenyeztek. A 8 legjobb csapat május 25-én, a bécsi Pioneers fesztiválon mutatkozhat be, illetve egy lépéssel közelebb került a Hiventures 9 millió forintos befektetéséhez.


A régiós egyetemi ötletversenyre több mint 50 felsőoktatásban tanuló, innovációval rendelkező csapat jelentkezett. A kiválasztási folyamat után az elődöntőbe 16 csapat; osztrák, román, horvát, lengyel és magyar nemzetiségű egyetemisták kerültek.

Tehetséges vállalkozó fiatalok, csillogó szemek. Ez az igazi befektetés a jövőbe. A Startup Campus University célja felfedezhetővé tenni a régió egyetemi hallgatóinak ötleteit és segíteni őket abban, hogy sikeres startup vállalkozók legyenek. Azért dolgozunk, hogy a következő három évben a régió és Európa egyik legnagyobb hallgatói startup versenyét és közösségét hozzuk létre.” – mondta el Kovács Zsolt, az Enterprise Hungary ügyvezetője.

A két napos bootcamp-en a csapatok szakmai mentorok segítségével készültek fel a versenyre; részletesen áttekintették a Business Model Canvas-t, illetve hasznos visszajelzések alapján tökéletesítették a prezentációjukat.


A továbbjutók között olyan egyedi innovációkkal találkozhatunk, mint a középiskolások tanulási folyamatait 3D-s ábrával megkönnyítő fejlesztés, az Eddie, a jegyértékesítést adat vezérléssel megoldó  Overace Tickets csapata és a bélflóra teljes vizsgálatával egyénre szabott italokat készítő Meta Flora, valamint az elektronikus terméktámogatási platform, a TechSpecs.


Szintén a döntőbe jutott a Romániából érkező XVision fejlesztése, melynek célja a betegségek automatikus észlelése az emberi szervezetben bárhol, orvosi röntgenfelvételek elemzése révén. Mellettük versenyez az Alive Maps megoldása is, az online térkép, amely az életminőségét méri.


Horvátországból két csapat is a döntőbe került; az Agronaut, mely megoldásával a kelet-európai gazdálkodók, farmerek nagyobb piacon való megjelenését kívánja biztosítani, valamint a Crustuli, az élelmiszeripari melléktermékekből magas tápértékű snack-et kifejlesztő egyetemistái.


A döntőre 2018. május 25-én, a bécsi Pioneers startup eseményen kerül sor. A győztes csapatnak 150 millió forintig terjedő befektetés kerül felajánlásra.

Nézd meg a versenyről készült vlogot itt.

Comments


bottom of page