A nagyvárosi élet közlekedési nehézségeit, egészségtelen környezeti jellemzőit, biztonsági kihívásait, zajosságát egyre többen érzékelik, észlelik Budapesten is. Bár sokan kétségbe vonják ezt, de a folyamatok messzemenőkig nem visszafordíthatatlanok. Pár éve megszületett Angliában az Egészséges utcák elnevezésű koncepció, ami nem csupán Londonra szabva, hanem a magyar főváros esetében is lehetővé tenné az élhetőbb városi környezet megteremtését mind az ottlakók, mind az ide érkezők számára. Pont ezért a zöld technológiákra, energiahatékonyságra, intelligens városokra, mobilitásra, környezetvédelemre fókuszáló regionális üzletfejlesztő és oktatóközpont, a Green Brother közös gondolkozásra hívta a változtatások iránt nyitott, és megoldásokat kereső szervezeteket, köztük a MiUtcánk, a Járókelő Közhasznú Egyesület aktivistáit, illetve olyan fővárosi nagyvállalatok képviselőit, mint a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft., vagy a BKK Budapesti Közlekedési Központ, hogy együtt keressék a válaszokat arra, hogyan maximalizálható az emberek életminősége a jövő Budapestjének utcáin.
Abban az egyeztetésre hívott szakemberek mindegyike, köztük Veress Luca és Lukács Máté (Járókelő), Pap Zoltán (BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft.), Dervalics Ákos (Green Brother/EIT Urban Mobility RIS HUB Hungary) és Horváth Gáspár (MiUtcánk) is egyetértett, hogy változásra mindenképpen szükség van, mert jelenleg Budapest túl hangos, túl zsúfolt és már- már levegőtlen. Viszont azt már mindenki másképp látta, hogy ennek a folyamatnak mennyire kell radikálisnak lennie, vagy a fokozatosság elvét érdemes-e inkább előtérbe helyezni a fejlesztési elképzelések majdani megvalósítása során.
A forgalom csillapítását, főleg a motorizáció keretek közé szorításával, mint az Egészséges utcák-koncepció egyik alapvető követelményét a kerekasztal résztvevői egységesen támogatták. Viszont, ehhez több út is vezet szerintük, a motorizáció teljes korlátozástól kezdve az összehangolt közlekedésfejlesztésig. Utóbbi előfeltétele például az, hogy gyorsítani és átgondoltabbá kell tenni a közösségi közlekedést, amely akár a külvárosi parkolókból hozná-vinné a városba érkezőket kényelmesen, tempósan, mégis környezetbarát módon. Szintén kulcskérdés, hogyan lehetne visszaadni az embereknek az utcákat, tereket, hogy azok a pihenést, a kikapcsolódást, a mozgást szolgálják, és mindenkinek kedve legyen kint tartózkodni, mert jó ott a levegő, tágasak, védettek a terek, van látnivaló és akad tennivaló. Ez viszont nem teremthető meg rendeletekkel csupán. Szükség van a lakosság szemléletváltoztatására is, aminek része kell legyen az is, hogy a városlakók ne ragaszkodjanak például ahhoz, hogy a közelükben legyen mindig egy parkoló az autójuk számára.
Konklúzióként azt mindenki magával vitte, hogy a városi környezet megváltoztatása mindig kis lépésekkel kezdődik, folyamatosan figyelve a különböző korosztályok, az eltérő közlekedési szempontok és a mindennapi élet hatékony megszervezését támogató körülmények elvárásaira, jellemzőire. Az átalakítások sikeres megvalósításához ennek megfelelően nemcsak a helyi önkormányzatokkal, vagy a kormányzattal, de rendfenntartó- és közlekedési hatósággal is együtt kell működni, a lakosság bevonása mellett, hogy végül valóban mindenki otthon érezze magát az utcákon.