top of page
  • Szerző képeStartup Campus

Get in the Ring Budapest! Boxringbe lépnek a legjobb Közép-Kelet európai startupok

A Hiventures Kockázati Tőkealap Kezelő szakmai együttműködésében 2016. november 24-én az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. harmadik alkalommal szervezi meg a Get in the Ring nemzetközi startup versenyt Budapesten.



A Get in the Ring! (GITR) a világ egyik legnépszerűbb nemzetközi startup versenye, mely a befektetőkért való küzdelmet egyedülálló showműsor keretein belül valósítja meg. A GITR versenyzési koncepciója eltér a hagyományos pitch versenyekétől. A regionális döntőbe bejutó 8 startup csapat egy-egy versenyzője a boxmérkőzésekhez hasonlóan léphet be a ringbe, ahol 5 menet alatt kell meggyőzniük a zsűrit arról, hogy az ő vállalkozásuk kínálja az ígéretesebb befektetési lehetőséget.


A versenyre idén 70 startup csapat jelentkezett, 13 közép-kelet európai országból. Az döntőbe bekerült résztvevő nemzetek: lett, osztrák, ukrán, horvát, lengyel, román és magyar. A verseny célja a régió kiemelt startup eseményévé emelni a Get in the Ring! Budapestet.


A zsűriben a startup közösség nemzetközileg elismert szakemberei foglalnak helyet:


- Maris Prii – Startup Wise Guys, operatív vezető. A Startup Wise Guys Észak Európa legjobb B2B szoftver accelerator programja.

- Max Kelly – Techstars London, ügyvezető. A Techstars a világ legnagyobb globális accelerator programja amely olyan cégekben befektető mint a DigitalOcean, Uber, Classpass, SendGrid, Twilio, Sphero.

- Markus Lang – Pioneers Ventures, ügyvezető. A startupperek körében nálunk is nagyon népszerű osztrák Pioneers Festival szervezőinek befektetési ága, ami korai fázisú startupokra fókuszál.

- Jochem Cuppen – Get in the Ring Foundation, globális igazgató. A Get in the Ring versenysorozat alapítója.

- Katona Bence, Hiventures vezérigazgató-helyettes – HIventures, új állami kockázati tőkealap kezelő.


A Get in the Ring! magyarországi döntőjére 2016. november 24-én az Akvárium Klubban kerül sor, ahol a 8 legígéretesebb startup küzd meg a közép-kelet- európai bajnoki címért. A budapesti esemény nyertese 200.000 eurós befektetési ajánlatot kap és részt vehet a Get in the Ring! Globális Döntőjén, melynek költségét a szervezők állják. Idén a Globális Döntő szervezési jogáért New York és Szingapúr között zajlik küzdelem.


Az esemény fővédnöke Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke.


Az Enterprise Hungary a CoGoodwill social startup jótékony szervezettel összefogva az eseményből befolyt teljes összeget egy látáskárosult kislány, az öt éves Pamilerin szemműtétére ajánlja fel.


Jegyek még korlátozott számban elérhetőek itt.


Vegyen részt Ön is a startupok olimpiáján! A szervezők várják a nézőket, eseményen lehetőség nyílik kapcsolatépítésre, befektetőkkel való találkozásra.


A rendezvény támogatója:

- Hiventures – A korai fázisú cégek kockázati tőke partnere.

- Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA) – az Alapítványt a Magyar Nemzeti Bank alapította.

- Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) – A Hivatal küldetése hogy a kiváló tudományos kutatások támogatásával és az innováció ösztönzésével Magyarország célszerűen használja fel a KFI forrásokat, és ezáltal növelje versenyképességét.

bottom of page