top of page
Szerző képeStartup Campus

Három napos üzleti túrán vettek részt a magyar startupok Londonban

Sikeresen lezajlott a „London Calling – Big Data and AI startups” üzleti túra, melyen 3 innovatív vállalkozás képviselte a magyarországi ökoszisztémát. Az esemény a Department for International Trade (DIT), az Input Program, a Startup Campus, az Enterprise Europe Network (EEN), a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a londoni Magyar Nagykövetség kollaborációja által valósult meg. A program fő célja a brit piac bemutatása és a kapcsolati háló kiépítése volt a résztvevők számára.


A három napos rendezvény a Startup Campus és az Input Program üzletfejlesztési szakértői által tartott személyes felkészítő workshopjával kezdődött, ahol közösen vitatták meg a kiutazó innovatív vállalkozásokkal - WhiteReport, ReCash, Packageez - a nemzetközi piacra lépéssel kapcsolatos stratégiai kérdéseket, illetve megbeszélték az esetleges kapcsolódási pontokat a partnerhálón belül.


A folytatásban a csapatok az EEN londoni irodájában a DIT-tel, illetve helyi ökoszisztéma partnerek társaságában workshop keretében ismertették a brit piacban rejlő lehetőségeket. A cél nemcsak London, de az Egyesült Királyság lehetőségeinek felvázolása is volt, ezért az előadók ennek megfelelően prezentálták a lehetőségeket. Az előadók között szerepelt Matt Kuppers a Startup Manufactory alapítója, Tiina Evans a Newable üzletfejlesztési szakértője, Elis Luige a DIT londoni képviselője, valamint Gavin Perry, a West Midlands Growth Co.-tól, aki bemutatta be a Midland-ben lévő potenciált.


Este a kapcsolatépítésé volt a főszerep; a Paradigm Talks - Investor and Entrepreneur networking eseményén a résztvevők ízelítőt kaptak egy londoni pitch rendezvény hangulatáról és helyi konzultánsokkal, szakértőkkel, startupokkal, valamint befektetőkkel találkozhattak.


Másnap az EEN üzleti találkozókra fokuszáló Tech Match – B2B matchmaking eseményét követően a Big Data and AI konferenciára látogattak el a résztvevők, ahol érdekes előadások mellett megismerhették a legújabb fejlesztéseket és első kézből ismerhették meg a technológia legújabb trendjeit.



Késő délután a Metro Bank startupoknak szóló rendezvényén a vállalkozások információt kaptak az üzletvitellel kapcsolatos kérdéseikről a bank területi igazgatójától, valamint Business Support-ért felelős managerétől.

Az utolsó nap üzleti reggelivel zárult a Magyar Nagykövetség londoni rezidenciáján, melyen a startup vállalkozásokon kívül részt vett Dr. Spiczmüller Bence külgazdasági szakdiplomata, Takács Carvalho Gábor TéT attasé, Dr. Zsebik Anikó sajtó attasé, Guy Shone média szakértő, valamint Hamish Sandison ügyvéd.


A három napos üzleti túra kiváló alkalmat adott a magyar startup vállalkozásoknak a potenciális üzleti partnerek megismerésére, valamint a helyi kapcsolatok bővítésére. A szervezők részéről ez a kollaborációs esemény bebizonyította, hogy együttműködéssel szinergiát tudnak teremteni az amúgy egymástól függetlenül, de mégis sok szempontból azonos témában működő szervezetek.

Comments


bottom of page