Virtuális programsorozat indul középiskolások számára a startupokról
- Startup Campus

- 2020. jún. 9.
- 2 perc olvasás
A korábbi évek innovációs roadshow-i után idén nyáron virtuális formában érkezik a Startup Campus, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), valamint a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) középiskolásoknak szóló programsorozata, ahol a fiatal tehetségek mindent megtudhatnak a startupok világáról és segítséget kaphatnak saját ötleteik megvalósításához.

Az InnoGEN Középiskolai Program célja a startup vállalkozói kultúra és innovációs szemlélet terjesztése, valamint a tehetséges fiatalok ösztönzése saját vállalkozásuk elindításában. A programsorozat június 9-én, 17 órától egy virtuális találkozóval, az InnoGEN Jamboreeval indul, ahol többek között arról lesz szó, hogy mi az innováció szerepe egy krízishelyzetben, illetve a 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny eredményeit is ismertetik a szervezők. A Jamboree házigazdája Trunk Tamás youtuber, aki a verseny győzteseivel és Dr. Jakab Lászlóval (MISZ) és Mülek Andreával (NKFIH) beszélget. Az ezt követő, második InnoGEN Jamboreera június 16-án, 17 órakor kerül sor, témája pedig a közösségépítés.
Szó lesz az online és offline közösségépítés kérdéseiről, a Z-generáció digitális jelenléte körüli mítoszokról illetve a közösségépítés zeneipart érintő aktuális kihívásairól is.
A beszélgetéseken részt vesz Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol frontembere, Balatoni József, azaz Jocó bácsi, középiskolai tanár és influenszer, Novák Blanka, az ifjúsági tehetségkutató verseny korábbi győztese, Kántor Kristóf, a H.O.R.U.S. egyik megalkotója, Vas Alexa, a Low Cost Robotics alapítója, valamint Volom Sára, a Photon alapítója és a Dalok Bentre kezdeményezés egyik ötletgazdája. Az InnoGEN Jamboreekat a diákok és érdeklődők online követhetik a Startup Campus Facebook oldalán.
Emellett InnoGEN IdeaLAB címmel ötletverseny is indul a középiskolások számára. A verseny nyertesei egy 5 hetes, online nyári képzésen vesznek majd részt, ahol elsajátíthatják egy startup indításához szükséges üzleti tudást, valamint akár 20 millió forintos kezdőbefektetést is szerezhetnek. A jelentkezési határidő június 18, melyet megelőzően a diákok a Startup Campus felkészítő workshopjain is részt vehetnek és segítséget kaphatnak a versenyen való sikeres szerepléshez. További részletek az InnoGEN honlapján.
Kiemelt szakmai partner és főtámogató:



csapattársam mutatta meg a royalsea casino online felületét, pont miután lezártunk egy kimerítő, több hónapos kampányt, ami minden szellemi tartalékomat felemésztette. Egyik este, amikor csak nyughatatlanul járkáltam fel-alá a szobában, és képtelen voltam leállítani a gondolataimat, bekapcsoltam a laptopot, miközben elmajszoltam néhány sós krékert. A felület elképesztően letisztult és visszafogott, óriási kontraszt ahhoz a vizuális zűrzavarhoz képest, amivel egész nap küzdök a monitor előtt. Hoztam magamnak egy pohár friss vizet, elhelyezkedtem a kanapén, and végre éreztem, ahogy a feszültség teljesen elhagyja a vállamat.
Helló! Egy Telegram csoportban találkoztam vele, ahol magyar játékosok beszélgettek különböző online élményekről, és valaki megosztotta a betmatch regisztráció oldalt. Kíváncsiságból rákattintottam, mert már régóta kerestem valami újat. Az volt szimpatikus, hogy nem volt túlzsúfolt, és a regisztráció is egyszerűen ment. Egy idő után már egészen belemerültem, és végül egy nyugodt, kellemes élménnyel zártam.
Egy fórumban olvastam egy beszélgetést, ahol többen különböző oldalakról írtak. Kíváncsiságból én is utánanéztem, és a leírás közepén találkoztam ezzel: spinbetter hu. Nem volt konkrét elvárásom, inkább csak megnéztem, hogyan működik. Az első benyomás az volt, hogy könnyen áttekinthető. Kipróbáltam pár dolgot, vegyes eredménnyel, de összességében rendben volt. Nem találtam benne semmi zavarót.
Egy magyar fórumon olvastam egy hosszabb beszélgetést, ahol több felhasználó is megosztotta, milyen online kaszinós cikkeket szokott olvasni. Az egyik hozzászólás közepén volt ez a link: https://znaki.fm/hu/kaszinok/, amit végül kíváncsiságból megnyitottam. Először csak átfutottam, de hamar feltűnt, hogy nem túlzsúfolt, és könnyen követhető minden. Magyarországon sok hasonló oldal túl bonyolult, itt viszont logikusan van felépítve a tartalom. Játszottam is egy ideig, eleinte nem volt szerencsém, már majdnem abbahagytam, de végül sikerült visszahozni a veszteséget, így elégedetten zártam.
Üdv! Egy hosszabb blogcikk olvasása közben találkoztam ezzel az oldallal, amikor Hungary kaszinóiról kerestem információkat. A szöveg közepén volt a betmatchmagyar-hu.hu hivatkozás, így megnéztem. Az volt az első benyomásom, hogy végre egy logikusan felépített oldal, ahol nem vesznek el az információk között.