top of page
  • Szerző képeStartup Campus

Sikeresen zárult az I. Magyar-Üzbég Egyetemi és Vállalati Startup Akcelerációs Program

Budapest belvárosában egy hibrid Demo Day keretében zárult az I. Magyar-Üzbég Egyetemi és Vállalati Startup Akcelerációs Program, több mint harminc résztvevővel a Gerbaud Kávéházban. A program a Startup Campus és Üzbegisztán Felsőoktatási, Tudományos és Innovációs Minisztérium szervezésében, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával jött létre. A 12 hetes intenzív üzletfejlesztési és akcelerációs workshopok szakmaiságát az üzbég és magyar startup ökoszisztéma kiemelkedő mentorai biztosították, segítve a résztvevők piacra lépési stratégiájának kidolgozását.


A programot záró Demo Day alkalmával a négy legkiemelkedőbb üzbég csapat mutatta be megoldásait. Az első díjat holtversenyben két startup is elnyerte, a Woolican, amely környezetbarát alternatívákat kínál az erőforrás- és energiaigényes termelésre, és a Master Kidz, amely interaktív tudományos, programozási és mérnöki oktatást nyújt, ezzel lehetőséget nyújtva a fiataloknak, hogy a jövő feltalálóivá váljanak. A második helyen az INCASE végzett, amely virtuális túrákat és korlátlan lehetőségeket kínál, hogy közelebb hozza az embereket a jövő építészetéhez. A harmadik helyezett az E-Med lett, mely az üzbég orvosi rendszerek digitalizálására összpontosít.


A zsűri tagjai között volt Bekhzod Paygamov, Üzbegisztán Magyarországi Nagykövetségének tanácsadója, Gonda Géza, a Türk Államok Szervezete Magyarországi Képviseleti Irodájának projektigazgatója, Hradszki László, a Hiventures Venture Capital igazgatósági tagja, valamint Tapodi Anett, vállalati kapcsolatok menedzser a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökségnél. Galla Zoltán projektigazgató kifejtette, hogy a program fő eredménye a nemzetközi technológiatranszfer-folyamatok egy teljesen új módszerének elindítása, amelyben a működőtőke és a szükséges know-how a célpiacon azonosított, szakmailag releváns startupok formájában valósul meg.



Az esemény keretében a Startup Campus üzbég származású, de Magyarországon élő munkatársai két új program, a "Discover Uzbekistan" és az “InnoGEN Uzbekistan” elindítását jelentették be, melyek 2023-ban lehetőséget nyújtanak a bilaterális kapcsolatok további elmélyítésére.

Commentaires


bottom of page