top of page
  • Szerző képeStartup Campus

Startup Campus University – Kerülj egy lépéssel közelebb a milliós befektetéshez!

Az  Enterprise Hungary a Hiventures szakmai együttműködésében szervezi meg a Startup Campus régiós egyetemi ötletversenyt. Az egyedülálló, egyetemeket, piaci szereplőket és befektetőket összekötő programba 10 ország egyetemi, főiskolai hallgatói jelentkezhetnek. A győztes startup ötlet 150 millió forintos befektetési ajánlatot kaphat.


A kezdeményezés célja felfedezhetővé tenni az egyetemi innovatív ötleteket, ösztönözni a vállalkozás alapítást, elősegíteni az egyetemen születő innovatív ötletek piacra lépését és a régiós összefogást. A Startup Campus University továbbá teret kíván biztosítani a nagyvállalatok, egyetemek és befektetők szorosabb együttműködésének.


A programba vállalkozói ötlettel és hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemistákat, hallgatói csapatok jelentkezését itt várjuk , akiket a kiválasztási folyamat során egy szakértő zsűri véleményez.  Az online jelentkezést követően a szakmai zsűri által kiválasztott 16 hallgatói csapat, egy 2 napos felkészítésen (bootcamp-en) vehet részt Budapesten, amely során szakmai mentorokkal építhetik fel üzleti stratégiájukat és készülhetnek fel a befektetők előtti bemutatkozásra.

A felkészítést után a döntőbe jutott 8 csapat egy lépéssel közelebb kerülhet a Hiventures 9 milliós inkubációs befektetési lehetőségéhez, illetve részt vehetnek a Startup Campus nyári inkubációs programjában. A győztes csapatnak a nemzetközi befektetőkből álló zsűri döntése alapján 150 millió forintig terjedő befektetés kerül felajánlásra. A döntőre 2018.május 24-25-én, a bécsi Pioneers startup esemény részeként kerül sor.

„A Zyntern.com alapítóiban már az egyetemi évek alatt megfogalmazódott az ötlet, ami ma több ezer fiatalnak és sok száz munkaadónak segít egyedülálló módon egymásra találni. A Startup Campus egy remek lehetőség, hogy más fiatalok ötleteiből is valóság legyen. Hiánypótló kezdeményezés, mert kifejezetten diákoknak ad lehetőséget, hogy az egyetemi évek alatt ismerkedjenek a startup világgal és a legjobbaknak anyagi támogatást is biztosít az elinduláshoz. Egy ilyen programot mellé örömmel csatlakozunk együttműködő partnerként.” – mondta el Megyeri Mirtill, a Zyntern alapítója.

A Startup Campus University – Innovative Idea Battle fővédnöke Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke.

A program hivatalos nyelve az angol.

Jelentkezési határidő: 2018. március 31.

bottom of page