top of page
  • Szerző képeStartup Campus

Élménybeszámoló: Startup Campus London és Berlin 2017

Június 16-án Londonban, az ikonikus Tower Bridge tövében, a Rainmaking Loft előtt várakozva még nem is sejtettem mekkora élményben lesz hamarosan részünk.


Az érkező vendégek közt voltak Londonban tanuló magyar egyetemisták, befektetők és természetesen a startup csapatok, akik már izgatottan készültek, hogy prezentálhassák az innovatív ötletüket a nemzetközi, szakértő zsűrinek. A rendezvényt Kovács Zsolt, az Enterprise Hungary vezetője nyitotta meg, ezt követően pedig Kisgergely Kornél beszélt a Hiventures befektetési lehetőségeiről.


Az esemény meghívott díszvendégeiként köszönthettük például a Techstars London igazgatóját, Max Kelly-t, valamint Tirdad Sorooshian-t, az Accalaria UK társalapítóját. A startup versenyt megelőzően ők is részt vettek a panel beszélgetésen, amely témái között szerepelt a London-Budapest együttműködés eddigi eredményei, illetve  jövőbeli kilátásai is.


A panel beszélgetés résztvevői balról jobbra: Moderátor: Pájer Donát. Dr. Richard Templer, Imperial College, Dobi-Rózsa Anikó a londoni Magyar Nagykövetség képviseletében, Max Kelly a Techstars London ügyvezetője, Kisgergely Kornél a Hiventures vezérigatgatója, Dan Gipple a Betterpoints Limited vezetője és Tirdad Sorooshian-t, az Accalaria UK társalapítója.

A panel után átvették a színpadot a startupok, akik a legkülönbözőbb ötleteikkel nyújtanak 21. századi megoldásokat a modern kor problémáira. A fellépők között volt az okosbiciklikkel foglalkozó Zoi, az innovatív megoldásokkal ellátott kerekesszékeket készítő Now Technologies, a U-Floor technologies és mellettük a Startup Campus London inkubációs program három legjobb ötlete is, a Flowshare, amely Yoga tanárokat közvetít majd.  A hiánypótló Business Intelligence szoftver a Kinesis-CI is bemutatta a termékeit, végül a Talos, akik egy európai szintű híraggregátort terveznek, mely megkönnyíti a releváns és megbízható hírek megtalálását, így érdemi vitát generálva.


A zsűrihez csatlakozott a két nyertes csapat: a Now Technologies és a Kinesis csapata.

A rendezvény zárásaként networking est következett, amelyhez az autentikus magyar borok kölcsönöztek remek hangulatot. A résztvevők olyan jól érezték magukat, hogy miután a helyszínt elhagytuk, a társaság egy emberként sétált a Temze partjára, ahol szinte hajnalig folytatódott a beszélgetés, ismerkedés.


A londoni esemény után nagyok voltak az elvárásaim a berlini Startup Campus-szal kapcsolatban. Szerencsére az esemény teljes mértékig megfelelt az elképzeléseimnek.


2017. június 19-én hétfőn, exkluzív helyszínen, a Berlini Magyar Nagykövetségen fogadtuk vendégeinket.


Megtiszteltetésnek éreztük, hogy Nagykövet Úron kívül olyan rendkívüli résztvevők, mint Dr. Matthias Koehler, aki a Német Gazdasági és Energiaügyi Minisztériumában igazgató a kis- és középvállalkozások területén, vagy éppen Rayk Reitenbach, aki az IBB Beteiligungsgesellschaft befektetési igazgatója is elfogadta a meghívásunkat.


Az összes bemutatkozó startup jó kritikát kapott a szakértő zsűritől. Az Instalent, a Battlejungle, a KayakFirst, a Tickething, a HealCloud és a Neticle mind sikeresen mutatkozott be és mint a későbbi beszélgetéseinkből kiderült, nagyon hasznos kapcsolatok szövődtek a német befektetőkkel, szakértőkkel és a sajtóval.


Egy startup különösen megnyerte a zsűri tetszését és szimpátiáját: a Truckin nevű alkalmazás, amely sofőröket köt össze lehetséges sofőrállásokkal. A csapat egy évvel ezelőtt jutott hozzá egymillió euróhoz és vállalkozásuk azóta is dinamikusan növekszik. Izgatottan várjuk sikersztorijuk folytatását!



A versenyt ismét Networking Session követte, amelyet ezúttal a borok mellett hazai ételek tettek igazán otthonossá. A remek hangulatban telt esemény után ismét egy kellemes este következett, ahol kevésbé formális légkörben zajlott az eszmecsere.


Köszönjük szépen mindenkinek a kemény munkát amivel hozzájárult az események sikeréhez. Reméljük nem sokára ismét találkozunk.



bottom of page