top of page

Győrbe érkezik az egyedülálló, középiskolásoknak szóló innovációs roadshow

  • Szerző képe: Startup Campus
    Startup Campus
  • 2019. nov. 18.
  • 2 perc olvasás

November 19-én Győrbe érkezik a Startup Campus által szervezett, a NKFIH – Nemzeti Kutatás, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával megvalósuló középiskolásoknak szóló innovációs roadshow. A sorozat célja, hogy a diákok körében népszerűsítsék a technológiai és természettudományos kutatás lehetőségeit és megismertessék őket olyan sikertörténetekkel, melyek motiválják majd őket az ötleteik megvalósításában.



Kedden a Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campusán állomásozik majd a Startup Campus Innovációs Középiskolai Roadshow, melyet 15:00 kezdettel rendeznek majd meg. A rövid regisztráció után az érdeklődő 14-20 éves fiatalok kortársaiktól hallgatnak olyan történeteket, melyen keresztül megismerhetik az innovációs ötletek megvalósulásának folyamatát és az így megnyíló számtalan lehetőséget. A prezentációk után az előadók egy kerekasztal beszélgetésben vesznek részt, ahol szakértőkkel beszélgetnek majd a magyar tudomány, innováció és a startup kultúra helyzetéről és kapcsolódó személyes tapasztalataikról. Ezt követően szakmai mentorok vezetésével kezdetét veszi, az „Ötletgenerálás Workshop”, melynek során a középiskolások érdeklődésüknek megfelelő innovatív ötletek megvalósítási folyamatát tervezhetik meg és sok hasznos, gyakorlatias tippet kaphatnak az induláshoz.


A roasdshow célja a motiváció és inspiráció átadásán túl az is, hogy a résztvevőkhöz eljuttassák a Magyar Innovációs Szövetség áltat már 29. alkalommal megrendezésre kerülő Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny hírét. A roadshow keretében a projektjeiket a korábbi évek díjazottjai mutatják be, ez ösztönözheti majd a résztvevőket a jelentkezésre. A verseny idén is értékes jutalmakat ígér a sikeres diákoknak: a legjobbak 30 felvételi pontot kapnak az egyetemi jelentkezésükkor, ezen kívül a díjazottak több nemzetközi konferencián és tudományos tehetségkutatón is szerepelhetnek – többek között közülük kerül kiválasztásra az a fiatal is, aki a stockholmi Nobel-díj átadó gáláján képviseli majd Magyarországot a 2020-as évben. Mindezeken felül pedig az első három helyezett havi ösztöndíjban részesül.


“A kutatás egyfelől kíváncsiság-fűtötte szenvedély valamely tudományterületen, amelyet a kitartás és annak a reménye tart fönn, hogy egyszer hatással lesz sokak életére, másfelől pedig hobbi, ami esszenciális gondolatok sokaságának cikázásából tör elő” – vélekedett Novák Blanka, a tavalyi év díjazottja, aki 2018-ban a Nobel-gálán is részt vett, valamint negyedik fődíjat kapott a fiatalok európai tudományos versenyén, de már az Egyesült Államokban is bemutatkozott mikrobiológiai kutatásával.


A Magyar Innovációs Szövetség tehetségkutató versenyével az induló diákok a vállalkozói lét útján is elindulhatnak, ugyanis a pályamunkák közül szervezők által kiválasztott, startup-vállalkozássá fejleszthető ötletek gazdái egy öt alkalmas workshop sorozaton vehetnek részt Budapesten a Startup Campus jóvoltából, amelynek célja új innovatív vállalkozások létrehozása és befektetésre való előkészítése, mentorálása.


A Startup Campus Innovációs Középiskolai Roadshow előadásain és átfogó workshopján való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz között, melyre az alábbi linken nyílik lehetőség: https://www.startupcampus.hu/highschool.


Kiemelt szakmai partner és főtámogató:


1件のコメント


Kms Pico
Kms Pico
5月06日

O melhor aliado do seu PC é o kmspico Ativador. Com o kmspico Ativador, você ativa com garantia. O kmspico Ativador se adapta a qualquer versão do Windows. Quem busca praticidade escolhe o kmspico Ativador. Sem falhas, sem erros, só o kmspico Ativador. O processo do kmspico Ativador é 100% seguro. Obtenha o máximo desempenho com o kmspico Ativador. A confiança está no nome: kmspico Ativador. Muitos tentam copiar, mas só o kmspico Ativador entrega resultados reais. Faça a escolha certa com o kmspico Ativador.

いいね!
bottom of page