• Startup Campus

Keresik az év legeredetibb középiskolását

Egy USA-ban űrmérnöknek tanuló hallgató, egy vakoknak szenzoros megoldást fejlesztő középiskolás, egy 16 évesen már robotkart építő diák, egy egykori gimnazista barátjával vállalkozást indító mérnökhallgató, és egy 22 évesen világrekordtartó kosaras és videós. Ezek a kivételes magyar fiatalok az InnoGEN Ifjúsági Programban saját példájukkal arra bíztatják a mai középiskolásokat, hogy merjenek eredetiek lenni és pályázzanak az Év felfedezettje díjra.

A Startup Campus és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) szervezésében idén is elindul az InnoGEN Ifjúsági Program. A májusig tartó eseménysorozat az Év felfedezettje kampány köré épül, amellyel a szervezők minél több rátermett középiskolás korú fiatalnak akarják megadni a lehetőséget arra, hogy megmutassák, miben tehetségesek. A program során középpontba kerül egy izgalmas digitális közösség kiépítése, ahol tématerülettől függetlenül már sikeres és akár külföldön érvényesülő fiatalok példájukkal és tapasztalatukkal tudják motiválni és bátorítani a jövő generációját, valamint népszerűsíteni az innovációs és vállalkozói szemléletet.


A programot hat Z-generációs nagykövet képviseli, akik saját területükön kiemelkedő tehetségek, érdekes egyéni karrierutakkal: Varga Eszter űrmérnök-hallgató a Virginia Tech Egyetemen, aki egészen 15 éves koráig ódzkodott a tudományoktól. Kántor Kristóf autodidakta módon tanult meg programozni és ezt a tudást használta fel arra, hogy vakok és látássérültek számára tervezzen egy, a környezetet érzékelő okos-fejpántot. Réti Andor a középiskolában találkozott alapítótársával, akivel elsőéves egyetemistaként vágtak bele egy fenntartható, hardveres startup elindításába. Vas Alexa otthonról hozta a mérnöki érdeklődést, amire aztán végtaghiányos gyerekeknek szánt robotkart fejlesztő vállalkozást tudott építeni. Molnár Mátyás pedig 22 évesen világrekordtartó extrémsportoló és tartalomgyártó, aki a videózásban találja meg az innovatív nézőpontokat. Az InnoGEN házigazdájaként tér vissza a 17 éves Trunk Tamás is, aki előadóként és két könyv szerzőjeként minden alkalmat megragad, hogy más Z-generációs tehetségeket támogasson, és az idősebb generációnak is megmutassa, miért érdemes odafigyelniük a fiatalok ötleteire.


“A Z generációt vizsgáló tanulmányok hihetetlen tempóban sokasodnak” - mutatott rá Trunk Tamás a fiatalok irányában tapasztalt, fokozott vállalati, üzleti érdeklődésre. “Mondani is szoktam, hogy sokszor nem csak rajtunk múlik, milyenek vagyunk - képességeink, affinitásaink megítélését részben ez a "buzz" termeli ki, ami gyakran probléma-fókuszúan közelíti meg a generációnkat. Hogy miért tartom fontosnak ezt megemlíteni? Pontosan emiatt a jelenség miatt örülök azoknak az iránymutató kezdeményezéseknek, mint az InnoGEN, amik abban segítenek, hogy ez a generáció a saját képességei mentén kibontakozzon, és az idősebb generációval kapcsolódva, tudást cserélve hozzájáruljon társadalmunk fejlődéséhez. Csakis egymás egyediségének elfogadásával és nyitottsággal tudjuk felismerni a fiatalok teljesen új megközelítésű ötleteit. Ez az, ami miatt az InnoGEN zseniálisan működik” - tette hozzá.


Az InnoGEN idei újdonsága az Év felfedezettje díj, ahol azokat az innovatív, középiskolás korú, hazai és határon túli magyar fiatalokat keresik a szervezők, akik alkotásaikkal, munkásságukkal, hobbijukkal, tehetségükkel, vagy közösségi szerepvállalásukkal valami újszerűt hoztak létre, de egészen idáig még nem kaptak széleskörben elismertséget vagy láthatóságot érte. Az Év felfedezettje hat téma köré szerveződik, de szigorúan vett kategóriák nélkül. Ezek az innováció és digitalizáció, a művészet és kultúra, a tudomány és kutatás, a vállalkozás és üzlet, a társadalom és fenntarthatóság, valamint a sport és egészség. A versenyre április 25. éjfélig lehet jelentkezni, az InnoGEN Ifjúsági Program honlapján.


A programot március elején egy online kerekasztal-beszélgetés indította el, amin Trunk Tamás házigazda mellett olyan szereplők beszélgettek az innovációról, a vállalkozói szemléletről és a fiatal tehetségekről, mint dr. Balázsi Katalin, a Nők A Tudományban Egyesület elnöke, Janosov Milán, fizikus és hálózatkutató, a Datapolis vezető adattudósa, Kölkedi Krisztián, az NKFIH főosztályvezetője, aki a Hivatal ifjúsági innováció ösztönzési és a startup ökoszisztéma fejlesztési törekvéseiért felel, valamint Farkas Dezső, a Jövőt Építők Generációja Egyesület (JÉG) alapítója és elnöke. Felmerültek olyan kérdések, mint hogy az ötlet vagy a vállalkozói beállítottság határozza meg egy-egy innovációra épülő startup sikerét, hol vesznek el a jó ötletek és hol kallódik el a tehetség, valamint milyen tényezők befolyásolják, hogy egy termék vagy akár egy tehetséges ember sikerre jusson?

Startup Campus 2021