top of page
  • Szerző képeStartup Campus

Országos középiskolai innovációs roadshow indul

Országos, tíz helyszínen megvalósuló roadshowt indít a Startup Campus az innováció iránt érdeklődő középiskolások részére. A rendezvénysorozat keretében az állomásonként 80-100 bevonásra kerülő fiatal inspirációs előadásokon, majd azt követően egy innovációs workshopon vehet majd részt. Az események célja a motiváció átadásán túl az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny promóciója is, melyet a Magyar Innovációs Szövetség immár 29. alkalommal rendez meg.


A jelenlegi középiskolások generációjának tagjai életük során várhatóan már egészen más munkaerőpiaci kihívásokkal fognak szembesülni, mint a szüleik. Fel kell készülniük a hirtelen változásokra, az elvárások átalakulására, a szükséges készségek módosulására, de a digitalizáció és a robotika terjedésével akár többszöri karrierváltásra is. A 14-18 éves fiataloknak éppen ezért rendkívül nagy előnyt jelenthet az, ha már ebben az életkorban megismerik az innováció, a kreatív hozzáállás, a projektszemlélet és az önálló gondolkodás világát. A Startup Campus éppen ezért új programjával arra vállalkozik, hogy a saját innovatív ötlet továbbfejlesztésén keresztül a jövőbeni vállalkozói lét gondolatát megismertessék velük már a középiskolás éveik alatt.


Az Innovációs Középiskolai Roadshow (https://www.startupcampus.hu/highschool) nevű program az évek során a Startup Campus tevékenysége nyomán felhalmozódott nemzetközi ismeretanyagot, a startupok inkubációjakor sikeresen alkalmazott eszközöket, speciális gondolkodást és technikákat adják át az új generációnak. Célja ezzel, hogy ösztönözze hazánkban a kiemelkedő vállalkozások létrejöttét. A program előzményeként a tavalyi évben önkéntes program keretében megszervezésre került a „Startup Campus High School” projekt, amely öt budapesti gimnázium mellett bemutatkozott Debrecenben, Szegeden és Kaposváron is. Ezeken az alkalmakon több mint 600 diákot szólítottak meg személyesen.


A programmal megszólított fiatalok a jövő Magyarországának letéteményesei. Fontos egy olyan ösztönző környezetet kialakítani, ahol a legjobb diákok felfedezhetővé válnak, inspirálni és támogatni tudjuk őket ötleteik, kutatásaik kialakításában, fejlesztésében és megvalósításában.  Úgy gondoljuk, hogy a startup kultúra és közösség által képviselt értékek és tudás közvetítése e a rendezvénysorozat által ezt a folyamatot tudja elő segíteni.  Minden jó ötletet és tehetséget meg szeretnénk találni” – emelte ki a rendezvénysorozat célját Kovács Zsolt a Startup Campus ügyvezetője.


A most induló Roadshow eseményeinek kiemelt célja az is, hogy a résztvevőkhöz eljuttassák az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny hírét és ösztönzzék a résztvevőket a jelentkezésre. A tehetségkutató versenyt követően a szervezők által kiválasztott, startup-vállalkozássá fejleszthető ötletek gazdái egy öt alkalmas workshop sorozaton vehetnek részt Budapesten, amelynek célja új innovatív vállalkozások létrehozása és befektetésre való előkészítése, mentorálása. A programsorozat a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal együttműködésével jön létre.


A roadshow és workshop 2019-es állomásai

november 5 – Kaposvár

november 12 – Miskolc

november 13 – Debrecen

november 19 – Győr

november 22 – Pécs

november 26 – Szeged

Az előadás és képzési sorozat 2020-ban még további négy városban mutatkozik be. A Startup Campus célul tűzte ki, hogy a 2020-2021-es tanévben a résztvevő városok számát megduplázza majd.  A terjeszkedés alapját a 2019-es program során kialakított, a diákokat és a helyi ökoszisztéma szereplőit magába foglaló közösségi háló, adatbázis biztosítja. Így a program hosszútávú küldetése feltérképezni a magyar középiskolás korosztály tehetségeit és számukra egy támogató környezetet kiépíteni.


Kiemelt szakmai partner és főtámogató:


bottom of page